3 óra alvás után éreztem,hogy Harry már nincs az ágyban.Felültem és láttam,hogy az ajtó nyitva van és a kiszűrődő hangok azt mutatták,hogy Harry és Louis beszélgetnek.Óvatosan kimásztam ágyamból és az ajtóhoz siettem,hogy megpróbáljak néhány mondatot elcsípni amit mondanak.
-Figyelj,Harry mit szeretnél Lottite-tól valójában?/Hallottam Louis hangját/
Ajj már megint ez a téma..tudom,hogy a bátyám..és aggódik értem..,hogy ne törjék össze a szívem..újra....az első aki összetörte Josh volt.Louis meg is verte..nem akarom,hogy ez legyen későbbiek folyamán Louis és Harry közt..én nem akartam rosszat nekik..nem akartam tönkre tenni a barátságukat...én..én nem tehettek arról,hógy teljes mértékbe kb. 3 éve szerelmes vagyok Harrybe.
-Figyelj,Haver..fontos a húgod..és nem akarom össze törni a szívét..Louis nem igazán ismersz a lányok terén..vannak számomra olyanok akiket soha nem fogok elfelejteni..és mindig is fontosak voltak az életemben..és ők szakítottak velem..van a másik csoport mikor bánatomra előhúztam egy lányt.../Mondta Harry de befejezetlenül mert Louis a szavába vágott/
-És Lottie melyik csoportba tartozik neked a sok közül??
Ott álltam a nyitott ajtó sarkába,hogy ne vegyenek észre..szinte mindent tisztán hallottam..és nem volt szándékom ki menni.Mert igazából ezt mind én is tudni akartam mint Louis.
-Lottie a fontos lányok közé ,de tudnod kell../Louis ismét Harry szavába vágott../
-Pár hete találkoztatok újra Lottieval..és már máris fontos neked?Harry te nekem sántítasz..de nagyon is.Figyelj ..én nem haragszom azért amiért csókolóztok meg minden..de ide figyelj..pár hete nem lehet neked fontos egy ember..nem fogok rád haragudni,ha most elmondod Lottienak az igazat...és felvilágosítanál arról,hogy lehet neked fontos mikor csak pár hete találkoztatok alig megismerve egymást./Mondta Louis szemrehányóan/
-Héé,haver megköszönném ha nem vágnál be a szavamba és az összes kérdésedre amiket itt most feltettél mind megkapnád rá a válaszodat.
-Hát kíváncsian hallgatlak!
-3 évvel ezelőtt..történt../Neee...elfogja mondani Louisnak..úristen ne...Ó,hogy ezt a sztorit elfelejtettem elmondani nektek..öm hát konkrétan annyi történt,hogy akkor csókolóztam először Harryvel ...és onnan kezdődött ez az egész szerelmes létem belé/ Nem voltál otthon.. és..már akkor../Louis ingerülten közbevágott Harry mondandójába ismét/
-LEFEKÜDTETEK?!/szinte fél hangosan mondta ezt../
-Haver megköszönném,ha tényleg nem vágnál bele a mondandómba..és NEM nem feküdtem le akkor a húgoddal..Jézus Louis kinézed belőlem,hogy lefeküdtem volna egy 14 éves lánnyal?! NEM! csak akkor csókolóztunk először egymással....utána érdekelt mi van Lottieval..újra és újra csók párbajt vívtunk egymással..míg el nem költöztetek..Hallottam ugye tőled,hogy Lottie jár egy Josh nevezetű fiúval és neked nagyon unszimpatikus..összetörtem..azt hittem Lottie nem is szeretet..ezért mikor átmentem először hozzátok vittem a lányt akivel összeismerkedtem és a barátnőm lett..Láttam Lottin,hogy kivan azt hittem Josh miatt....mert szakítottak..Onnantól feltűnt nekem..,hogy kerül./Louis ismét belevágott Harry szavaiba/
-Bocs haver,hogy újra belevágok a szép kis monológodba..de mért nem mondtad el nekem,hogy csókolóztál a húgommal?
-Most se örülsz neki ami köztünk van amit 100%-ban megértek..de ha nem baj folytatom beszédem.Szóval Lottie elkezdet engem kerülni..én meg már annyiszor nem láttam..és ugye máshol éltetek..és egy idő után a szívem legsötétebb bugyrába került ez a Lottiba való beleszeretésem.És most újra felbukkant az életemben...és és....a kijöttek az érzelmeim amit akkor akartam neki nyújtani mikor fiatalabb volt..de látom nem csak gyönyörűbb lett hanem érettebb is. Ennyi Louis remélem ennyivel megelégszel.
-Hú Harry amit kivettem a mondandódból egészen őszintének hallatszott..megbízom benned..kérlek ne keljen csalódnom.!
-Nem fogsz.
Kinéztem egy kicsit az ajtón és láttam,hogy megölelik egymást...és Harry a szobám felé tart.Olyan rohamosan kezdtem el futni az ágyamig és egy nagy huppanással beleugrottam.És amilyen csak gyorsan lehetett alvást színlelni.Hallottam Harry lépteit ahogy bejött a szobámba és becsukta az ajtót.Hallottam ahogy a bőr kanapé megfeszül ahogy leült.
-Tudom,hogy hallgatóztál.../Mondta enyhén rekedtesen./
Kinyitottam szemeim és láttam gödröcskéit ahogy mosolygott.Levettem takarómat magamról és oda sétáltam elé és lenéztem rá.Ő felnézett rám csillogó szemeivel.Kezét nyújtotta felém,hogy megfogja gyönge enyhén hideg kezeimet.
-Nem állt szándékomban hallgatózni,csak felébredtem és hallottam,hogy beszéltek és nagyon kíváncsi voltam..mi lesz a vége a beszélgetéseteknek.
Harry nem szólt semmit.Csak nézett rám és a halvány mosoly arcáról eltűnt.És lenézett a földre..mint aki valami nagyon fontosat akar mondani.
-Valami gond van?/böktem ki egy sajnálatos nézés keretében/
-Te vagy a gondom Lottie.
-Mit tettem?/mondtam nem értően..de sejtettem gondja okát/
-Mért jöttél össze Joshal?/szeme befeketedett a csillogásból hirtelen a szomorúság tükröződött/
-Harry...ez már a múlt..én én../nem tudtam végig mondani mondatomat egyrészt a könnyeim miatt másrészt Harry belevágott/
-Tudom,hogy a múlt..csak tudod nem neked fájt.
Felállt a fotelből én egyet hátraléptem,hogy mind2-nek legyen magán szférája.Harry letörölte kicsorduló könnyeimet és száját enyémre tapasztotta..olyan csókba volt vele részem amit tőle még soha nem éreztem..hátráltunk az ágy felé..lefektetett és fölém hajolt úgy csókolt tovább.De megállt.Nem értettem miért tette és csak kajánul mosolygott rám.És belesúgott a fülembe.:-Majd este..folytatjuk.Duzzogóan néztem rá és mosolyogtam.
***************************2 órával később******************************************
Elmentem a fürdőszobába,hogy lezuhanyozzak.Liam még mindig itt volt nálunk amit nagyon furcsállok.Nagyon unszimpatikus egy ember számomra.De csak az estére tudtam gondolni amit Mr.Styles társaságában fogok tölteni.Vettem le ruháimat megengedtem a kádba a vizet addig ruháimat levetettem magamról..és már csak fehérneműbe vártam,hogy a vizem kész legyen.De hirtelen pont Liam nyitott be.
-Úristen..Normális vagy?! Menj már ki!/üvöltöttem szinte..de még mindig csak ott állt az ajtóba és vigyorgott/ Közeledett hozzám..és nekinyomott a falnak..nem tudtam menekülni szorításából..próbáltam kiabálni de befogta a szám..haraptam kezét de még így se vette a le a kezét a számról.Megakart erőszakolni....De valami megakadályozta.
KÖVETKEZŐ RÉSZBEN KIDERÜL MI AKADÁLYOZTA MEG LIAMET ÉS MI TÖRTÉNIK EZUTÁN.LIAM MÉGSEM LÉPETT KI ZAYNÉKTŐL?CSAK AZÉRT ÁRULTA BE ŐKET,HOGY MEGTUDHASSA KISZEMELTJE HOL LAKIK?MINDEN KIDERÜL A KÖVETKEZŐ RÉSZBŐL.!:*
One Direction:Egy érdekes sztory (18+)
2013. november 29., péntek
2013. május 11., szombat
tényleg szeret?2.fejezet 1.rész
A kocsi megállt.Hirtelen rándultam egyet előre Harryvel együtt aztán vissza.Harry ki nyitotta az ajtót majd kiszállt.Tartotta nekem az ajtót,hogy ki tudjak jönni.Gondoltam,hogy talán haragszik rám amiket a fejéhez vágtam a suliban.De csak azok a képek villannak be mikor ott ültünk Elenorral megkötözve a széken és az a két őrült csak nézett minket.De ezeket a gondolatokat könnyen ki rázta belőlem Harry mert tenyere az enyémhez ért,és összefonottak kezeink.Harryvel be értünk a házba.Csak mi ketten voltunk bent mert Louis és El és az a Liam hátra mentek a medencéhez és ott ültek le.Én húztam magam után Harryt fel a lépcsőn a szobámba.Magam sem tudom miért is.Talán azért mert beszélni akartam vele..Talán bocsánatot kérni..és sok kérdést fel tenni neki,hogy találtak meg minket időbe.Az ajtóm elé értünk.Ki nyitottam az ajtót és gyengéden löktem be Harryt rajta.Belépett a szobámba körülnézett majd leült az ágyra.Beléptem én is.Megfordultam becsuktam az ajtót majd vissza fordultam Harry felé.Harry felemelte a fejét rám nézett de nem mosolygott.Csillogó zöld szemeibe inkább aggódást és nem értést és bánatot láttam.Eluralkodott rajtam a sírás ingere.Próbáltam vissza tartani de kifolyt egy könnycsepp és onnantól már nem bírtam tartani.Leguggoltam és elkezdtem zokogni.Harry felpattant az ágyról és oda sietett hozzám és szorosan átölelt.Egy kicsit már fájt a szorítása,de még is jól esett.Mikor már abbahagytam a zokogást és nem tűntem hisztis picsának,akkor óvatosan próbáltam kibújni Harry öleléséből.De nem ment.
-Harry../szólaltam meg egy kicsit nehézkesen/
-Cssss../csitított el miközben a fejemet simogatta/
Néztem fel Harryre könnyes szemeimmel,visszanézett és adott a homlokomra egy puszit.És a kijövő könnyeket letörölgette ujjával.Elgondolkoztam..és egyáltalán nem úgy bánt velem akinek csak a szexre kellenék.Vajon talán tényleg szeret?Úristen..milyen hülye lehettem miket vágtam a fejéhez.Harry elengedett,így már tudtam mozogni a lábaim el is zsibbadtak.Harry megfogta a karomat majd az ágyra ültetett elmosolyodott.
-Lottie,azt akarom,hogy pihenj le.Ezek után rád fér egy jó kis alvás./sütötte le szemét közben/
-Nem akarom,hogy itt hagyj!Kérlek maradj itt./mondtam miközben takartam be magam/
-Itt fogok ülni/mondta majd leült a fotelomba és mosolygott./
-Nem!Azt akarom,hogy feküdj mellém...nagyobb biztonságban érzem akkor magam./mondtam majd megint eszembe jutottak a történtek/
Felállt a fotelomból,és odajött hozzám lerúgta cipőjét majd befeküdt az ágyba és magára húzta a takarót.Kezét rátette a derekamra.
-Harry én../mondtam volna miközben maga felé fordított és nyomott a számra egy hosszú csókot./
És már rájöttem,hogy tényleg érezz irántam valamit.Én vele szembe aludtam el.Azt már nem tudom,hogy ő aludt-e de éreztem a kezét mindvégig a derekamon.

2013. május 4., szombat
elrablás 2.fejezet
Másnap kicsit bűntudatom volt a Louissal történt dolgok után.Ezért úgy döntöttem,hogy talán illendő lenne felhívnom és áthívnom.Megkerestem a telefonomat és tárcsáztam Louis számát.
-*BEEEP*/kicsöngött bíztam benne,hogy felveszi/
-Mi van?/kérdezte flegmán a beleszóló hang/
-Louis? Ömm átjönnél? beszélni akarok veled!Bocsánatot szeretnék kérni a kirohanásomért én..én nem tudom mi ütött belém.Légyszíves ezt beszéljük meg!
-Hm..5 perc és ott vagyok/aztán ki nyomta a telefont/
Gyomorgörcsben vártam míg valaki csönget.Meg is történt Louis állt az ajtóban.Még jobban összerándult a gyomrom.Louis levette a cipőjét majd leült a kanapéra és rám nézett.Leültem elé és hát bele kezdtem a mondandómba.
-Louis én nagyon sajnálom amit a fejedhez vágtam..nem tudom mi ütött belém,és sajnálom./sütöttem le a szemem/
-Figyelj,én is sajnálom amiket mondtam..hisz 17 éves vagy hamarosan meg már 18..és persze,hogy jogod van lefeküdni valakivel..de védekezés nélkül nem engedném.Tudod Lottie,hogy féltelek./fogta meg a kezem/
-De,én beleszerettem Harrybe.
-Lottie...Harry is így érez irántad?Tudod jó fej Harry meg minden bízom is benne..de csajok terén mindig is hanyatlott.Egyikbe tényleg szerelmes volt..a másik csak az ágyasa volt.És én ezt nem akarom neked!Figyelj nem tiltom meg,hogy nem feküdhetsz le senkivel..de még mielőtt nem tudod meg mit érez irántad Harry..addig ne feküdj le vele./mondta Louis és felemelte a fejemet/
-Szeretlek!/öleltem meg/
-Én is téged,na menj a suliba nehogy elkéss!/mondta nevetve/
*A suliban*
Harry odasétált hozzám és meg akart csókolni de elhajtottam a fejem.Nem igazán értette mi gond van.
-Mi bajod van?/kérdezte Harry meglepetten/
-Áá..semmi kibékültem Louissal,és lenne egy fontos kérdésem!
-Ez tök király! milyen fontos kérdés?/húzta fel a szemöldökét/
-Harry te mit érzel irántam?/tettem fel nagy lélegzettel a fogós kérdést/
-Lottie..nem tudom,hogy ez az érzés az-e de én nem hiszem,hogy akarok egy komoly kapcsolatot.
-Oooooh és ezt mikor mondtad volna el??Ha Louis nem nyit be és lefeküdtünk volna ..akkor sex után ki jelenteted volna,hogy nem akarsz tőlem semmi komolyat?Szemétláda..../mondtam elég dühösen és elfutottam/
Eleanor ezt mind látta.Eleanor Calder ..a bátyám csaja.
*Órák után*
Eleanor oda futott hozzám és megölelt.
-Héé mi volt bent ez ..Harryvel?
-Semmi..
-Na,azt nem igazán hiszem túl komolynak tűnt.
Eközben mögöttünk egy fehér autó állt meg.És kiszállt kettő férfi.Mind2 írtó helyes volt.Hátulról elkaptak minket.Kapálóztunk de kendőt tettek az orrunk elé.Elkábultunk.Be tettek minket a kocsiba.Ezt egy fiú mind látta és felhívta a rendőrséget.Miközben valahol elkábulva autókáztunk.
Mikor ki nyitottam a szemem láttam Eleanorral ki vagyunk kötözve egy székhez.Nagyon megijedtem.Előlépett a 2 fiú.Elém lépett egy barna hajú,helyes srác.Mogyoró barna szemeivel rám nézett és végig mért.Eleanorhoz egy szöszi kék szemű fiú állt.
-Engedjetek el!Mit akartok tőlünk?/kérdeztem üvöltve miközben próbáltam kiszabadulni/
-Lottie..egyet tippelhetsz mit akarnak tőlünk/mondta Eleanor félve/
-Okos kislány,ez tetszik/mondta a szöszi/
Az előttem álló férfi beleharapót a szájába és elkezdte csókolgatni a nyakam.Én csak ficánkoltam a székben,hogy valahogy ki jussak.Aztán megcsókolt ránéztem Elre és mind2-nek ki folyt egy-egy könnycsepp.Már csak egyszál fehérneműbe voltunk mikor megláttam Harryt,Louist,És azt a titokzatos fiút.
Harry kezébe pisztoly volt.És annak a másik fiúnak is.Megrémültem.A két srác fölemelte a kezét.
-Zayn,Niall túl messzire mentetek!/szólalt meg a fiú/
-Megkellet volna ölnünk mikor kiszálltál/mondta Zayn/
Harry rám nézett.Elrettent.És meglőtte Zaynt.
-Harry!/sikítottam és már zokogtam is/
Zayn hátraborult.Az volt a szerencséje,hogy Harry vállon lőtte.
Harry odajött hozzám és ki kötözött.Louis meg Eleanort.Niall ott állt Zayn mellett és próbálta elállítani a vérzést.Gyorsan elrohantunk onnan beszálltunk a kocsiba és haza vettük az irányt.Sokkot kaptam.Harry karjaiba voltam összeomolva.
-Kik voltak ezek a szadista állatok?Jól vagytok lányok?/kérdezte Louis megrémülve/
-Régen a barátaim voltak.De rossz útra tértek.Elég hosszú történet ez./szólalt meg a ismeretlen srác/
Fel akartam tenni azt a kérdést,hogy is találtak meg minket ilyen gyorsan.De helyettem Eleanor tette fel ezt a kérdést.Én beszélni se tudtam.
-Hogy találtatok meg minket?/vágta rá Eleanor/
-Liam mondta hol tanyáznak/mondta Harry rám nézve.És rá is jöttem milyen hisztisen viselkedtem hisz fontos vagyok neki..a maga módján/
-Lányok majd elmeséljük hogyan találtunk meg titeket.Előbb lehetőleg érjünk haza jó?/kérdezte idegesen Louis/
Mi leghátul ketten ültünk Harryvel.Előttünk Liam.Liam előtt Louis és Eleanor.Harry rám nézett.Láttam a szemébe,hogy örül,hogy nem történ velem semmi nagyobb baj a traumán kívül.Csak arra tudtam gondolni mi lett volna ha Harryék nem találnak meg minket ilyen gyorsan?Ezért újra kifolyt pár könnycsepp.Harry letörölte őket.És még szorosabban magához ölelt tudatva,hogy soha nem engedd el.

2013. május 2., csütörtök
A rosszul elsült dolog 1.fejezet 3.rész
-Hé..Gemma, Harry átjöttök hozzánk?/kérdezte Louis mosolyogva/Én meg már rájöttem ..hogy is sikerült elfelejtenem Harryt..és be voltam fordulva magamba.
-Hát kedves tőled Louis..de nekem van egy kis dolgom/mondta száját húzva Gemma/
-És te Harry?Te jössz?/kérdezte Louis/Én meg csak forgattam a szemem,Harry nem igazán értette mi bajom van.
-Hát persze haver.!/mondta Harry és rám kacsintott/
Bent ültünk az autóba.Louis vezetet,Harry és én meg hátul ültünk,Harry rá tette a kezét a combomra,én meg mindig ellöktem a kezét.Nem igazán értette mi bajom van.Aztán végre megérkeztünk.
-Édes,otthon!/mondta Louis.mer már rég nem volt otthon nálunk/
Be értünk a házba.Anyu és a tesóim nem voltak otthon.Jó nagy házunk volt,imádtam benne bújocskázni,jó sok búvó hely volt.És sokat tudtunk szórakozni Louissal de mióta elment..azóta megváltozott a köztünk lévő kapcsolat.
-Felmegyek a szobámba/mondtam unottan és felszaladtam a lépcsőn/Harry utánam akart jönni de mivel Louis nem tudta mi is van köztünk,ezért ki talált valami kifogást,hogy feltudjon jönni hozzám.
-Hé haver,ki megyek wc-re jó?/kérdezte Harry nevetve/
-Oké.Addig én körülnézek a házba hisz olyan rég voltam már itt.
Harry felszaladt a lépcsőn és be kopogtatott a szobámba.Nem igazán szóltam semmit és ki se akartam nyitni.Ezért ő nyitott be.Oda vágtam hozzá egy plüsst,hogy menjen ki.
-Neked meg mi bajod van?/kérdezte Harry értetlenkedve/
-Harry csak az van,hogy rájöttem hogyan nem ismertelek meg,hisz a legjobb haverja vagy a bátyámnak.Tudod mikor 3 éve mindennap átjöttél hozzánk..és akkor még Louis velünk lakott..akkor neked volt egy barátnőd akit magaddal hoztál.Irigy voltam a barátnődre,mert beléd szerettem Harry.Csak te összetörted szinte a szívem.Ezért 3 éven keresztül azt mondtam magamnak,hogy nem ismerlek nem tudom ki az a Harry Styles..és ez sikerült is mert elkerültelek..ez mind sikerült..mostanáig.Azt nem tudom neked,hogy nem jutottam az eszedbe..szerintem néha a létezésemről se tudtál.
/Mondtam ezeket a szavakat szemrehányóan ..és néhány szónál le perdült egy-egy könnycsepp./
Harry csak nézett rám meghökkenten,és odalépett hozzám,hogy letörölje a könnycseppeket.És megszólalt teljesen a szemembe nézve,tudta,hogy a szeme a gyengém.
-Most csak te vagy nekem./fogta meg az arcom/Le sütöttem a szemem,mer megint éreztem azt az érzést mint akkor..be kell vallanom..beleszerettem Harrybe..hogy mér szégyeltem?Azért mert nem akartam tönkre tenni Louissal való barátságát.
Harry elkezdte csókolgatni a nyakam amibe a testem minden porcikája beleremegett megfogtam a vállát..és csak élveztem amit csinál.Fogtam meg hátát és le emeltem róla a pólót csak mosolygot..és én megcsókoltam..le nyúltam a nadrágjához,hogy ki tudjam kapcsolni az övét.-De türelmetlen valaki/szólalt meg két csók között/Le emelte rólam a trikóm és a rövidnadrágom,csak én voltam fehérneműbe.-Hé ez nem ér!/mondtam majd kajánul mosolyogtam/És sikerült ki kapcsolnom végre az övét.Harry le rúgta magáról a gatyáját.
Lefeküdtem az ágyra ő meg felettem volt.És úgy csókolóztunk tovább.Csókjaink egybeforrtak.
De megtörve ezt az élvezettet Louis benyitott.
-Mi a fene?Mi a fenét csináltok?Haver szállj csak le a húgomról!/és húzta le Harryt rólam./-Harry most azonnal öltözz fel és hagyd el ezt a házat.!/Harry gyorsan felöltözött én meg felvettem a rövid gatyámat és lerohantam a nappaliba Louisékhoz./
-Haver csalódtam benned!Most takarodj innen!/mondta Louis az ajtóra mutatva/
Harry indult az ajtó felé de közbe szóltam:
-Louis elég volt belőled!Ide jössz sok év után és azt hiszed parancsolhatsz nekem?/kérdeztem elég dühösen,de láttam Louis arcán hogy meghekkent/
- Lottie nem fogom hagyni,hogy le feküdj túl kicsi vagy ehhez!És vegyél fel valami pólót!/szólalt meg összerakva két kezét Louis/
-Azért bízhatnál a húgodban!/szólalt meg Harry vissza fordulva az ajtóból/
-Te ebbe ne szólj bele!
-De Louis bele szólhat!És nem veszek fel pólót!Louis elegem van !Nem akarom elrontani a köztettek lévő barátságot.De Louis egyvalamit fel kell fognod!/Harry lépett volna ki az ajtón de erre a mondatra vissza fordult/Louis fel kell fognod,hogy bele estem Harrybe!Nem is kicsit!
-De még nem vagy idős a sexhez!
-Nem is akartunk./szólalt meg Harry/
-Oh akkor mit akartatok 20 percig úgy lenni?/kérdezte Louis lekezelően /
-Louis azzal fekszem le akivel akarok!És ha csak azért jöttél vissza,hogy ki oktass mihez vagyok fiatal mihez nem ...abba tényleg nem kéne bele szólnod!És ha akarok itt helybe lefekszek Harryvel.És te innen nem küldhetsz ki senkit!Mer nem laksz itt!Én vagyok itt a főnök ! Akár te vagy az idősebb akár nem!Azt akarom takarodj innen Louis!MOST!/üvöltöttem rá nagyot/Harry csak ott állt az ajtóba és nézte a testvéri párbajt,Louis semmit nem szólva elvette a pultról a kocsi kulcsát és odaért Harryhez.Egymásra néztek és Louis lehajtva fejét ki ment az ajtón.Talán most tettem tönkre egy barátságot..vagy egy testvéri köteléket..de ki jöttek belőlem ezek a mondatok.És sírva le dőltem a kanapéra.Harry oda futott hozzám,leült mellém és átölelt.És próbált csítitgatni.De úgy éreztem semmi beleszólása nincs Louisnak a nemi életembe és a szerelmibe.

2013. május 1., szerda
A suliban 1.fejezet 2.rész
Átlagos nap:unalmas órák,hülyéskedés barátnőkkel,doga írás,alvás órákon,pihenő szünetek.De egyvalami hiányzott.De nagyon.Harry volt az.Elmeséltem a legjobb barátnőmnek a történteket.Az elején szakadt a röhögéstől de a végén már nagyon megtudott érteni.Egyszer csak megpillantunk egy új lányt az ajtóban.Mondtam Emmának,hogy ő az a lány.A lányka besétált és egyből odajött hozzám.
-Szia a nevem Gemma Styles.Harrynek a nővére!/mosolygott rám és nyújtotta a kezét/El se tudtam hinni,hogy ő csak a nővére és én ezért buktam ki.A barátnőm ámulattal nézet aztán nevetett.És elment.Gemma nem értette mér röhög Emma.
-Öööööö Szia!/mondtam kicsit hebegve/Az én nevem Charlotte Tomlinson.De hívj csak Lottie-nak.
nyújtottam én is a kezem aztán kezet ráztunk.Gemmának ismerős volt a nevem.De nem tudta honnan.És rávágott egy nyers kérdéssel.
-Mér mentél el Harry elől?/kérdezte a fejét vakarva/Ez nekem necces kérdés volt hisz azt hittem,hogy Harrynek a csaja.De eközben belépett maga a tökély aki elől elmenekültem.Harrold Edward Styles.Minden csaj utána nézett,Harry pedig rájuk kacsingatott.Harry odajött hozzám és szemeivel szinte levetkőztettet.
-Szia....öhm körbe vezetnél minket a suliban?/szólt rekedtes hangján,és élvezte,hogy játszhat a szemeivel,és nálam be jönnek ezek a trükkök/ Egyből arrébb lökött Summer.
-Majd én körbevezetlek titeket!/mondta kényesen/és lökött arrébb./
-Bocs lányka de én ezt a gyönyörűséget kérdeztem/mondta Harry és majd rám nézett/Valahonnan nagyon ismerős volt Harry de nem jutott eszembe honnan.Summer füstölt fejjel ment el.Miközben mi egymást nézegettük Harryvel.Gemma 5 perc alatt ezt félbeszakította.
-Na jó szerintem menjünk órára.!/szólt kuncogva/és Harryt vonszolva maga után.Dög unalom volt az óra.Matek óra volt,azon mindig aludni szoktam de most nem ment.És valaki a fejemhez vágott egy papír darabot.Fogtam a fejjem és hátranéztem,Harry kacsintott rám.Ki símitottam a papírt és megnéztem mit írt.Ez állt benne:
--Szia!El sem hiszem,hogy újra látlak.de mér mentél el?Túl sok volt?Amúgy nagyon ismerős vagy te nekem valahonnan.Nem találkoztunk már valahol máshol?És megtudhatnám a neved szépségem?
Furcsának találtam a helyzetet..mer nekem is ismerős volt valahonnan....De nem akart eszembe jutni honnan is..De vissza írtam neki:
Szia!Nekem is ismerős vagy valahonnan.Nem volt túl sok..öm...csak ne nézz ennél is nagyobb hülyének..de..azthitem a nővéredre hogy az a csajod.És ezért mentem el.Én szép?Akkor mér mondtad,hogy úristen mikor megláttál?._.
Hátradobtam a levelet és néztem Harry milyen fejet vág miközben olvassa a levelet.Kicsit mosolygott aztán elrettent.Elővette tollát és elkezdett írni.Összegyűrte a papírt és oda dobta nekem.Újra ki símitottam a papírt és megnéztem mit írt:
-Haha xDD kedvellek....és gyönyörű vagy..szerintem kezdhetsz újra..olvadozni..ha nem tudod miről beszélek..hát arról hogy. látom hogy mikor a szemembe nézel libabőrös lesz a bőröd..Amikor hozzád érek felmegy a pulzusod.És hogy kívánsz engem....mer látom hogy zavarba vagy mikor belenézek teljesen a szemedbe.És én is kívánlak.Ne essék félre értés..nem azt mondom hogy feküdj le velem.hanem azt hogy te kívánsz és én is kívánlak téged..de még 1 kérdésre nem válaszoltál!mi a neved?:D
-OOOH szóval levelezünk levelezünk?/mondta a tanár szarkasztikusan/ Most ezért a tettér felolvassuk az egész osztálynak!/ Rá néztem Harryre ő meg csak mosolygott talán nem érezte a helyzet súlyát.A tanár elolvasta a levelet.és megszólalt:
-Oh,Szóval az új fiúval levelezel...Harryvel..hát mit ne mondjak erre kíváncsi lesz az osztály!/mondta kacagva/
-Tanár úr!/szólalt meg Harry/
-Igen fiam?
-Magának nem volt barátnője..a suliban?/erre a mondatra le fagytam/ Az órákon nem leveleztek ..vagy beszélgettek..?nem beszélgettek-e még arról hogy akarják-e vagy sem?/szólalt meg Harry ugyan azzal a mosollyal az arcán.
A tanár úr elgondolkodott és vissza adta nekem a levelet.Kicsöngettek.Oda mentem Harryhez.
-Mi a fészkes fene volt ez?/kérdeztem eléggé idegesen/Miközben sétáltunk ki a suliból.
-Nem örülsz?Legalább nem olvasta el a levelet/kacsintott rám egyet/És ki vette a kezemből a levelet.
-Nem írtál semmit?/kérdezte felhábordottan/
-Ha vissza emlékeznél nem volt rá alkalmam mivel a tanár elvette tőlem!/mondta és ki nyújtottam a nyelvem/Amire Közelebb húzott magához és neki tolt a falnak.
-És...igazam van?/nézett rám gyönyörű zöld szemeivel./
-öööö/elvörösödtem/ Harry...nem tudom,hogy mondjam de../nem tudtam végig mondani mer elhallgatatott egy hosszú csókkal.De persze Gemma megint akkor jött ki.És kuncogni kezdet.
-Kérlek ne itt...jó?/mondta Gemma nevetően/
-Lottie!!/szólt valaki nekem hangosan/Louis volt az.A bátyám.És aztán rájöttem honnan volt olyan ismerős Harry.Harryre néztem és meghúztam a szám.Harry pedig el se tudta hinni..Az tuti..hogy sok balhé lesz ebből.
-Hé!Louis!/mondta Harry/
-Szia,haver!/köszönt vissza Lou/
Odamentem és bele súgtam Harry fülébe,hogy mondjuk el mi történt..és...De a fejét rázta.És vissza súgott
-Majd megvárom a jó pillanatot./Tudtam,hogy Louis nagyon véd a fiúktól,hogy ne csalódjak..és ne feküdjek le még senkivel.Nem akarom össze háborúzni a fiúk tökéletes barátságát.
-----------------------------------------------VÉGE-------------------------------------------------

A busz "baleset" 1.fejezet
Egy átlagos nap volt jöttem haza a suliból..általában busszal.És volt egy olyan "betegségem" hogyha olvasok a buszon vagy a telefonommal játszok..akkor rám tör a hányinger.Tudom eléggé ciki.És én az okoska facebookoztam a telómon.Mikor felszállt egy írtó helyes srác.Pont elém ült,és tudjátok..most is rám tört.És a sácra....értitek.Kurva kínos volt.Szerencsémre pont megállt a busz.És le rohantam a buszról,utánam jött a srác is tiszta szutyokkal.De én addigra elfutottam előle.Futás közben azér rám tört egy egy könnycsepp,hogy csak én lehet ilyen zseniálisan BÉNA!.
2 nap elteltével.Még mindig nem hevertem ki ezt a baklövésemet.De anya kirángatott a gondolataimból.És elküldött a boltba.Pekkhemre...belépett az a srác akit a buszon lehánytam.Mikor megláttam sebesen futottam,egy konzerves pult mögé.De a srác meglátott.10 perc gubbasztás után ki néztem a szekrény mögül,hogy ki ment-e már.De szembe találom magam 2 lábbal,és a fehér convers cipőjével.Rám nézett és csak nevetett.Eltudtam volna süllyedni a sárga földig.Aztán megszólalt.
-Hé..nem kell előlem bujkálnod..az a buszos dolog miatt.
Nem szólaltam meg mer letudtam volna szúrni magamat is akár.A kezét nyújtotta felém,hogy álljak fel,hogy megpillantson.Nem álltam föl.Így elém guggolt.Hevesebben vert a szívem.Majd újra megszólalt kicsit rekedtes hangján.
-Öhm..figyelj..lehet egy kicsit égő volt meg minden.De tudod te vagy az első aki lehányt engem.
Fogta viccesre a dolgot.Én is kicsit nevettem de szipogtam.Aztán már nem bírta tovább a srác,hogy ne lássa a szemem se az arcom.Mer le volt hajtva a fejem.Gyengéden az államhoz ért,és felemelte a fejemet.Belenéztem abba a gyönyörű smaragd zöld szemébe.Hevesebben vert a szívem.
-Úristen../szólalt meg/ azt hittem azért mondja ezt mer,hogy nem vagyok szép.Én magamat soha nem tartottam szépnek.Így újra elfordítottam a fejem.De egyszer csak belépett egy lány és kiabálta a srác nevét.
-HARRY!/szólalt meg a titokzatos lány/ és átölelte Harryt.Én felálltam és oda vittem a kosaram a pénztárhoz.Mindent megvettem amit kellett.De mikor hátra fordultam láttam,hogy Harry engem néz.Ki mentem a boltból de nem vettem észre,hogy a kosárba hagytam a milka csokimat.De Harry észrevette.És kiszaladt utánam.Utánam szaladt és megrántotta a kezem.Kicsit megijedtem,de mikor láttam,hogy felém nyújtotta a csokimat amit otthagytam,na azzal kicsit meglepedt.
-Ezt ott hagytad/nyújtotta felém a csokit/Ki bontottam a csokit letörtem belőle egy kockát és felé nyújtottam.Ő nem a kezét nyújtotta hanem a száját nyitotta ki.Mikor nyújtottam a szája felé és ő leharapta kezemből,na ott nekem annyi volt.Libabőrös lettem.Amit szerintem észrevett,és kajánul mosolygott.
-Most te jössz!/mondta/és nyújtotta felém a csokit,hogy kapjam be.Kinyitottam a szám és bele tette a csokit.Amit el is rágtam.És csak mosolygott tovább,én meg olvadoztam zöld szemeibe.Aztán ajkát az enyémre tapasztotta.Én vissza csókoltam és harcolt a bejutásér de nem annyira engedtem de mikor belemarkolt a seggembe,belenyögtem egyet csókunkba.Amitől már is bejutott.De kijött az a titokzatos lány újra.És nézett minket.Ellöktem Harryt.Amire furcsán nézett rám és belesuttogtam a fülébe:
-Vár a barátnőd ott a bolt előtt./mondtam szomorúan/Harry nem értette hisz az a lány a nővére volt Gemma.Csak én ezt nem tudtam.És elmentem próbált vissza húzni de elmentem.Ott hagytam egy főnyereményt.5napja nem láttam Harryt.De ő még a nevemet se tudta.
Harry szemszöge:Gemma be kopogtatott a szobámba de nem nyitottam neki ajtót.Mer csak arra a csókra tudtam gondolni,azzal a lánnyal.De Gemma benyitott.Mosolygott de nagyon.
-Mit mosolyogsz?/kérdeztem tőle/Ő be jött és mellém ült és mondta izgatottan.
-Végre nem kell néznem tovább,hogy így szenvedsz.Tudom ki az a lány./mondta fülig mosolyogva/Mivel még mi újak voltunk ebbe a városba ezért Gemma elmondta hova jár az a lány suliba.És mi is odafogunk be iratkozni.
--------------------------------------------VÉGE---------------------------------------------------

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)